A zászlóshjajó SUV-modell
Megújult az rx
Ez az SUV nemcsak harmonikus megjelenésével bűvöli el Önt, hanem vezetni is kivételes élmény. Az RX 450h öntöltő hibrid változatban érhető el, melyet a dinamikus külsővel ellátott F SPORT kivitelben is megrendelhet. Az utastérben a világ legfejlettebb technológiái kínálják a konnektivitás új szintjét, miközben a legújabb Lexus Safety System + megnyugtatóan védi az utasokat.

Merész dizájn
A legújabb Lexus-dizájnt megtestesítő RX a korábbinál is kifinomultabb hűtőrácsot, karcsúbb LED fényszórókat és L-alakú LED hátsó világítást kapott. Az autó hátsó részén látványos megoldás a sötétített, krómmal keretezett C-oszlop, ami olyan hatást kelt, mintha a tető az autó fölött lebegne.
Takumi kézműves mestermunka
Híres kézműves mestereink tudását és aprólékos munkáját dicsérik az új RX precízen varrott bőrkárpitjai és "Takumi"-megmunkálású anyagai, amelyek a modern elegancia és a kifinomultság aurájával töltik meg az utasteret.
Lelkesítő teljesítmény
Ha az úttörő RX 450h öntöltő hibridet választja, az új modell volánja mögött ülve mindig lenyűgöző vezetési élményre számíthat.
Képzeletgazdag technológia
A nagyméretű, 12,3 colos multi-információs érintőképernyőt most még ösztönösebben használhatja, sőt az Apple CarPlay és Android Auto rendszereken keresztül néhány kedvenc okostelefonos alkalmazását is kezelheti a képernyőn.
Biztonság
A Lexus Safety System + csomag a legmodernebb védelmi rendszereket tartalmazza: az ütközést megelőző biztonsági rendszer immár éjszaka is képes érzékelni a gyalogosokat és nappali világításnál a kerékpárosokat is felismeri; a sávkövető asszisztens segít a kormányzásban; a BladeScan Type adaptív távfényvezérlő rendszer (AHS) segítségével tisztábban és messzebbről felismerhetők a gyalogosok és az útjelzések; az útjelzőtábla-felismerés (RSA) azonosítja a forgalmi táblákat, és megjeleníti azokat a multi-információs kijelzőn; a dinamikus radarvezérlésű sebességtartó automatika pedig nemcsak a beállított tempót, hanem a követési távolságot is tartja.
F SPORT
Ha valami még különlegesebbre vágyik, ismerje meg az RX F SPORT felszereltségét, amelynek egyediségét olyan megoldások hangsúlyozzák ki, mint a Fekete, Fekete/Fehér vagy Lobbanó Vörös F SPORT bőrkárpitozás. A ’integrált habosítással' készített exkluzív ülések kiváló oldaltartást kínálnak, az alumínium dekorációs betétek pedig jól illenek a gyönyörűen kidolgozott kormánykerékhez, amit legendás LFA szupersportkocsink ihletett. A perforált bőrrel bevont F SPORT váltókar és a hasonló kivitelű kormánykerék mellett alumínium pedálok teremtenek sportos hangulatot az utastérben.
FEDEZZE FEL AZ RX MODELLT!
Kifinomult dizájn. Hibátlan kidolgozás. Modern hajtásláncok. Úttörő biztonsági rendszerek és rengeteg új generációs technológia. A megújult RX mindent tud, ami egy luxus SUV-től elvárható. Minderről többet is megtudhat itt - utána pedig tapasztalja meg mindezt személyesen!
RX GALÉRIA
Fedezze fel a megújult RX luxusát, kifinomultságát és lenyűgöző megjelenését!